Simon Antal piarista tanár a Váczi Királyi Siketnéma-Intézet első igazgatója. Simon Antal életének adatait kutatva, megállapíthatjuk, hogy a lexikonok és egyéb kiadványok igen sok pontatlanságot tartalmaznak. Szatmári Antalné gondos kutatómunkájának köszönhetően 1972-ben Simon Antal életének legfontosabb adatai napvilágra kerültek. Iskolánk névadója 1772. szeptember 7-én született a Győr megyei Ikrényben (Újfalu). Apja Simon András, édesanyja Högye (Hölgye) Judit. Magyar nemzetiségű, a magyaron kívül németül és latinul is beszélt. Gimnáziumi tanulmányait Győrött végezte 1790-ig. Ezután bölcsészeti tanulmányokba kezdett Pozsonyban, azonban már ez év végén trencséni novíciussá avatják, ahol két évet tölt el (1792. január 4-ig). Ezt követően 1792. január 4-étől normalisták tanításába kezd Nyitrán, majd Kecskemét városában, miközben 1794-1796 között ismét bölcsészeti tanulmányokat végez, ezúttal Nagykárolyban. Ezek után kerül sor a győri szemináriumi tanulmányokra, s 1799-ben ebben a városban szentelik pappá. Pappá szentelése után két évig (1799-1801) Fertőszéplakon káplánként győri megyebéli világi papként munkálkodik. 1801-ben kerül ki Bécsbe, ahol lehetősége nyílik megismerni May irányította Siketek Intézetét. 1802. augusztus 17-étől egészen halála évéig Magyarországon a váci Siketek Intézetének igazgatója, tanára és hitoktatója is egyben. Fő műve az IGAZ MESTER 1808-ban jelenik meg. 1808 júniusától haláláig Pankota címzetes apátja. Halálának időpontja 1808. augusztus 30-a.
Karcsú Antal így ír Vácz történetében Simon Antal haláláról:
cit: Június hóban megnyerte Simon A. igazgató úr a Bold. Szűzről czímzett pankotai apátság czímét, de ő nga nem sokáig örvendezhetett ezen jól kiérdemelt kitüntetésnek, mert Budáról visszatérve, hol a m. kir. udv. kamaránál apátságába beiktatott és annak czímerével eláttatott, az ő idült bajába esett, mely halálossá lőn, nagy vérhányás ragadta meg, s aug. 30-kán reggeli órákban élete 36-ik évében meghalt.
Földi maradványait még aznap Vácott helyezik örök nyugalomra a Fehérek templomában.
Hírnevet nem elsősorban a siketek gyógyító-nevelése terén szerzett magának, hanem az olvasás-írás tanítására kialakított írva-olvastató eljárásával, illetve az első magyar nyelvű fonetiki munkájával.
Ennek a leírása az 1808-ban megjelent Igaz Mester c. művében található, ami az első magyar nyelvű fonetika tankönyvnek is tekinthető. Simon Antal fő célja az volt, hogy az írva-olvastató módszert közkinccsé tegye, ezért az Igaz Mester további részében főleg az addig alkalmazott betűztető módszer kritikájával foglalkozik. Helyteleníti a betűk összetett neveit, s az olvasás tanításánál a fő és az alhangok (mássalhangzók, magánhangzók) késői összekapcsolását, tehát a mássalhangzók önálló ejtését. Munkájában minden hang, illetve betű megtanításához részletes fonetikai magyarázatokat fűz.
Összességében elmondható, hogy Simon Antal mind a siketnémák gyógyító-nevelése terén, mind pedig az első magyar nyelvű fonetikai munkája révén a beszédfogyatékosok későbbi nevelése-oktatása terén maradandót alkotott. A váci siketnéma intézet igazgatójaként, tanáraként hat évig dolgozott, nagy ívű pályája korai halálával megszakadt.
Úttörő munkássága abban áll, hogy elvetette a sillabizálás hosszadalmas, nehézkes voltát, s helyébe jobbat, korszerűbbet ajánl. Felismerte egy korszerű funkcionális alapokra épített szakkönyv megírásának szükségességét. Ugyancsak nagy érdeme, hogy még kortársai latin és német nyelven írták munkáikat, ő a nemzet nyelvén írta pedagógiai munkáját. Hazafias érzülete az anyanyelven való megszólalásra ösztönzi. Természetes számára, hogy a magyar nyelv hangtanát magyarul ismertesse, ellentétben Kempelen Farkassal és Révai Miklóssal. Ő jelenteti meg a világon elsőként nyomtatásban az írva-olvastatás módszerét, megelőzve Johann Baptist Grasert, akit a nemzetközi pedagógiai szakirodalomban az írva-olvastató módszer atyjának tartanak számon.